KAURI és a fák
KAURI és a csigák
KAURI és a pénz
KAURIcsiga
Összefoglalás
Vissza a Kauri PG Kft. honlapjára


KAURI ÉS A FÁK

A kauri egy ősi új-zélandi fafajta, aminek egyedei nagyon nagyra megnőnek és nagyon sokáig élnek, hacsak valamilyen természeti katasztrófa nem éri őket.
A növényvilág élő kövületei, a kauri fenyő még ma is megtalálható az erdőkben.

Egy nagy öreg                                  Üreg a művész szemével/fényképezőgépével


JULES VERNE: A REJTELMES SZIGET. 2. fejezet: A száműzött

Mit látni a kauri tetejéről?

Aznap, amikor ez a beszélgetés folyt, a két vadász éppen a Hála-folyó mentén elterülő erdőben járt, különlegesen sudár, szép fák közt. Némelyik fenséges toboztermő - az új-zélandi bennszülöttek kaurinak nevezik - csaknem kétszáz lábnyi magasra nőtt.

- Van egy ötletem, Spilett úr! - szólalt meg Harbert. - Mi lenne, ha fölkapaszkodnék egy ilyen kauri tetejére? Azt hiszem, jókora körzetben beláthatnám a környéket.

- Jó ötlet - felelté az újságíró -, csakhogy föl tudsz-e mászni ilyen óriási fa csúcsára?

- Mindenesetre megpróbálom - válaszolta Harbert.

Azzal fürgén, ügyesen föllendült az egyik fa alsó ágára; a kauri megmászása eléggé könnyűnek ígérkezett, és valóban, a fiú néhány perc múlva már fönn is termett a fa tetején, amely messzire magaslott a dús erdőlombozat végtelen, zöldellő rengetege fölé.

Onnan fentről a pillantás szabadon siklott végig a sziget egész déli részén a délkeleti Karom-fok és a délnyugati Csúszómászó-földnyelv közt. A Franklin-hegy északnyugatra emelkedett, és eltakarta a láthatár jókora negyedét.

Harbert azonban a facsúcs magasából tüzetesen szemügyre vehette a sziget egész ismeretlen fertályát, amely menedéket adhatott az idegeneknek, és ahol talán még most is meghúzódnak.

A fiú feszült figyelemmel nézelődött. A tengeren közel s távol semmi sem mutatkozott. Még egy vitorla csücske sem villant föl sehol, sem a messzi láthatáron, sem a sziget közelében. Az ugyan megeshetett, hogy valamilyen árbocát vesztett hajó a partnak olyan pontján kötött ki, amely rejtve maradt Harbert szeme elől.

A Vadnyugat-vadonban szintén nem látszott semmilyen gyanús jelenség. Igaz, hogy a rengeteg sok ezer négyzetlábnyi erdő olyan kupolát alkotott, amelyen nem hatolt át az emberi tekintet, és még csak tisztás vagy csak ritkásabb folt sem derengett a fák tengerében. A Hála-folyó útját sem lehetett szemmel követni, sőt az sem derült ki, hogy a hegy melyik részén ered a folyó. Megeshetett, hogy nyugat felé más patakok is csordogáltak, de a lombozaton keresztül ezt semmiből sem lehetett megállapítani.

De ha emberi településnek nem is látta nyomát Harbert, vajon nem pillantott-e meg legalább emberek közelségére valló füstöt a levegőben? A légkör kristálytisztán ragyogott, még a leghalványabb pára is élesen kirajzolódott volna a kék égbolt hátterén.

Harbert egyetlen pillanatig úgy hitte, nyugaton gyér füstcsík foszladozik a magasban alapos megfigyelés után azonban rájött, hogy tévedett. Feszülten meredt arrafelé, a szeme kitűnő volt... Nem, véglegesen megállapíthatta: nyugaton is tiszta a levegő.

Harbert lekúszott a kauritörzsről, és a két vadász visszatért a Gránitpalotába. Cyrus Smith meghallgatta a fiú elbeszélését, megcsóválta a fejét, de egy szó nem sok, annyit sem mondott. Nyilvánvaló volt: erről az ügyről csak a sziget teljes átkutatása után lehet véleményt alkotni.

Vissza az elejére

KAURI ÉS A CSIGÁK

A puhatestűek roppant népes állattörzsébe sok és változatos állatfaj tartozik. Az öt nagy puhatestű osztály legtöbb fajának háza vagy héja van. A legnépesebb csoport a csigák és kagylók osztálya. A csiga háza egy darabból áll és általában felcsavarodott, a kagyló héja két részből - teknőből - áll, melyek az egyik oldaluk mentén zárulnak.

A puha testű tengeri élőlények biológiai tulajdonságai helyett inkább nézzük, mi mindenre használta hajdan, s használja ma is őket az ember.

Az egzotikus óceániai szigetvilág tengerpartjainak ékszereit, dísztárgyait, használati eszközeit, mindennapi tárgyait kauri csigákból és különböző kagylókból készítettek.

A kauri csigák az emberiség legrégibb természetes eredetű amulettjei. Szemmel verés, balszerencse ellen és a termékenység reményében viselték.

A Kárpát- medence népei is hittek benne, arra a szkíták, kelták, szarmaták, germánok, avarok és a honfoglaló magyarok sírleleteiből lehet következtetni.

A kereszténység térhódításával itt eltűntek ezek az amulettek.

Vissza az elejére

KAURI ÉS A PÉNZ

A pénz a gazdasági élet sok ezer esztendős máig sem elkopott szerszáma. Asszíriában négyezer évvel ezelőtt már ismerték a bélyegzett aranyat, az érme kezdetleges formáját. Görög földön pedig 2600 esztendeje vert érmék voltak forgalomban.

Az észak-amerikai indiánok a múlt században is közvetlenül cseréltek árut árura, az ausztrál őslakosok pedig még századunk elején is sok száz mérföldre cipelték a kőbalta-készítésére használt diroitot, hogy érte testük befestésére vörös okkert cseréljenek.

A cserék növekedésével egyre több terméket állítottak elő, vagyis kialakult az áruforgalom. Ám az áruk mennyiségének gyarapodásával a csere is sűrűsödött, találni kellett tehát egy olyan árut, amiért bármilyen más árut megszerezhettek, s amellyel az összes többi áru értékét is kifejezhették.

Talán bonyolultnak tűnhet az okfejtés, de ez lett a pénz.

A pénzformát a nomád népek fejlesztették ki először, mert termékcserére ösztönözte őket. Az ősi ugor törzseknél a prém játszotta a pénz szerepét. Homérosz költeményeiben a pásztor-törzsek pénzegysége a marha volt. A XI. században a tinó szerepelt pénzként és I. István törvényei a vérdíjak és büntetés-pénzek összegét is tinókban fejezték ki.

A tengerparti halásztörzseknél a kagyló-pénz terjedt el, a kauri, amely apró, csillogó, fehéres rózsaszínű, gomb nagyságú kagyló. Az ilyen dísztárgynak Amerikában vampum volt a neve. A dollár bevezetésekor egy vampumot hivatalosan 40 dollárra taksáltak.


Silvio Gesell: FÉM- ÉS PAPÍRPÉNZ (RÉSZLETEK) 1911.

A pénz, amilyen valójában.

Ezért ismétlem: Az a törekvés, hogy lehető legkisebb teljesítménnyel lehető legnagyobb ellenteljesítményt szerezzünk meg, ez az az erő, amely a javak cseréjét irányítja és uralja.

A termékek cseréje azonban ismét egy csereeszközhöz kapcsolódik, az úgynevezett pénzhez, mert ilyen csereeszköz híján cserekereskedelemre lennének utalva, amelyről tudjuk, hogy a munkamegosztás egy bizonyos szint fölé fejlődését egyszerűen megakadályozza. Bárki könnyen elképzelheti, hogy a cserekereskedelem teljesen fejletlen állapotokat feltételez.

A pénz, egy csereeszköz, az alapja és feltétele a fejlett munkamegosztásnak, az árutermelésnek. A munkamegosztás számára a csereeszköz nélkülözhetetlen.

De egy csereeszköz lényegéhez tartozik, hogy előállításánál az iparűzés szabadsága valamilyen módon ki legyen kapcsolva. Ha bárkinek szabad volna pénzt előállítani, éspedig mindenkinek a maga módján, az ilyen pénz különbözősége egyszerűen használhatatlanná tenné arra a célra, amelyet be kell töltenie. Mindenki a saját termékét nyilvánítaná pénznek, és ezzel ismét csak elérkeznénk a cserekereskedelemhez.

Akárhogy is érik el a pénzelőállítás tilalmát, hogy törvényes tilalommal-e, vagy az alapanyag (arany, kauri csiga, stb.) ritkaságával, hogy tudatosan járnak-e el, hogy erről a nép dönt-e ünnepélyesen egy gyűlésen, vagy a népgazdaság előrenyomulásának engedve spontán jön létre, egyre megy, itt a nép cselekvéséről van szó, és mi más az ilyen egyértelmű cselekvés, mint törvény, mint állami cselekvés?

A csereeszköz tehát mindig egy állami intézmény jellegét hordozza, és ezt a jelleget szolgálja az érmévé vert fém éppúgy, mint a kauri csiga és a bankjegy. Ha egy nép eljutott oda (mindegy hogy hogyan), hogy egy meghatározott tárgyat csereeszközként ismerjen el, ez a tárgy állami intézmény jellegét ölti.

Egy természetes pénzanyag esetében a pénzkészítés szabadságát az kapcsolja ki, hogy olyan anyagot választanak (kauri, arany), amely az adott helyen nem tetszés szerint, vagy egyáltalán nem hozható létre.

A pénz lényegéhez tartozik, hogy a pénzt nem anyagáért vásárolják, hanem csereeszköz tulajdonsága miatt; hogy nem használják el, hanem csereeszközként használják. A pénz egy kört ír le, amelyben örökké kering; visszatér a kiindulópontba.

A Kínai teához képest, (melyet csereeszközként szintén használtak Amerikában) valamelyest más a helyzet a kauri csigával, amelyet Belső-Afrikában csereeszközként használnak, és ami már sok hasonlóságot mutat az arannyal.

A kauri csigát nem használják fel, vele szemben a vevő sokkal közömbösebb, mint a tea vagy a puskapor vevője. Körbefut, nem kell mindig pótolni, némelykor akár a kiindulópontra, a tengerpartra is visszajuthat. Itt-ott a néger lányok a pénztől idegen célra, ékszerként is felhasználják, de gazdasági jelentősége nem ezen a használaton nyugszik.

A kauri csiga biztosan sokkal tovább lesz csereeszközként használatban akkor is, ha mint ékszer teljesen kimegy a divatból, feltéve, hogy mint csereeszközt nem szorítja ki a piacról más tárgy. Tiszta csereeszköz lenne, valóban pénz, mint a mi réz-, nikkel-, ezüstérméink, és a mi bankjegyeink, amelyek szintén nem más módon, csak mint csereeszközök, kerülnek felhasználásra. És ezeket éppúgy, mint a mi mai pénzünket állami pénznek vagy legalábbis társadalmi pénznek tekinthetnénk, azzal a korlátozással, amelynek az állam fogalmát ilyen fejletlen viszonyok között alá kell vetni.

Itt a pénz előállításának állami monopóliuma hasonló lenne ahhoz, ami az aranyvalutánál érvényesül, amit a csigák tetszés szerinti előállításának lehetetlensége védelmez, hiszen ezeket ezer mérföldnyire a tengerparton találják. (A csiga éppúgy, mint az arany, az európai számára csak a kereskedelmi útvonalakon keresztül, csere útján szerezhető meg.)”

Egy biztos: a pénz mindenki számára kikerülhetetlen.

Dr. Franziska Jungmann-Stadler: A PÉNZ

A szerző - aki egy bank éremtárának vezetője - a legrégebbi időkig ment vissza, s a kauri -csigáktól az ókori vereteken keresztül a hitelkártyákig és a "láthatatlan pénzekig" sorra veszi a pénz különböző megjelenési formáit.

A gyönyörű fotókkal illusztrált kötetből egyúttal választ kaphat az olvasó olyan kérdésekre is, amelyek a bankok létrejöttére, az inflációra vagy az aranyfedezetre vonatkoznak. A könyv elsősorban gyermekeknek íródott, de felnőttek számára is izgalmas, érdekes olvasmány.



- egy kis szakmai vita az Internet böngészés segítségével a Kauriról.

Kovács László

VOLT-E A HONFOGLALÓ MAGYAROKNAK
KAURICSIGAPÉNZÜK?

(részletek,a teljesség igénye nélkül)

A kérdés általános és konkrét megközelítése

Honfoglalás kori magyar temetkezés mellékleteként a csorna (GyMS)-sülyhegyi két kauricsiga volt az 1888-ban először megtalált, ill. 1889-ben már közre is adott példány. Az első említés a leleteket begyűjtő és Hampel József segítő közreműködése nyomán Passuth Ödön szép rajzaival bemutató Lakner Ambró érdeme, aki ,,átlyukasztott cypraeák'' módján szabatosan nevezte meg őket. Ugyancsak ehhez a lelethez fűződik a hazai régészeti irodalomban általánossá vált, s mind a mai napig élő - Gedai István által is elkövetett - hiba, amely e csigákat kagylónak tekintette és nevezte, amint már a fenti rajzokhoz szakmai magyarázatokat főző Hampel József is ,,tengeri kagyló (ciprea)'' formán írta.

Végül is a honfoglaláskorral foglalkozó tanulmányokban a pénzkauri értelmű ,,kauri/ kaurikagyló/kauricsiga'' megnevezés vált kizárólagossá.



ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS

Amikor nemrégen egy tudományos ismeretterjesztő folyóiratban Gedai István óvatosan megszellőztette azt a feltevését, hogy a 10. századi magyarok ,,ismerték a kaurikagylók értékmérő szerepét, függetlenül attól, hogy annak használták-e azokat, vagy sem'', elegendőnek éreztem egy vállrándítással elintézettnek tekinteni az ügyet.

Megváltozott azonban a véleményem akkor, amikor nézetét régészeti folyóiratban is, majd később idegen nyelven is közreadta, jelezve feltevése tudományos igényét.

Egy korszak bármely régészeti problémája vizsgálatának kezdetén hasznos lehet egy vagy több olyan összefoglaló mű ismerete, amely a kérdést valamikor már érintette.

A 10. századi kauricsigákat illetően ilyen Szőke Béla 1962-ben megjelent könyvének ide vágó részlete, amely nemcsak leletlistát kínált, hanem jó áttekintést is adott az az idő tájt e kérdésben fellángolt, s nagyon sok új eredményt hozott balkáni vitáról.

A könyvrészlet azonnal több irányba térítette az anyaggyűjtést, mert egyrészt utalt arra, hogy kauricsiga a Kárpát-medencében nemcsak a magyar, hanem a szkíta kori (Kr. e. 6. század 2. felétől a 3-2. század fordulójáig) és szarmata (Kr. u. 20-432) leletekben is előfordul, másrészt szövege alapján ráterelődött a figyelmem a kelet-európai párhuzamok gyűjtésének szükségességére, harmadrészt pedig e csigák élőhelyének tisztázatlanságára.

Miután az első lépéseim során kiderült, hogy a régebbi magyar régészeti irodalomban általános ,,kaurikagyló'' megnevezés, amelyet Gedai István is használt e puhatestűeket illetően, téves, hiszen ezek nem tengeri kagylók, hanem tengeri csigák, továbbá, hogy a felső paleolitikumi aurignaci kortól (Kr. e. 30 000-25 000) kezdve a különböző korokban bizonyára nem ugyanazok a fajok szerepelnek a leletekben, ill. hogy a nagy kauricsigák minden bizonnyal nem a kicsik kifejlettebb példányai, a továbblépés iránya szétágazott.

A szakirodalmi búvárkodás azzal a meglepően nagy számú példánnyal alátámasztott eredménnyel járt, hogy a Kárpát-medencében a fent említett korokon kívül még a Hallstatt- és La Tene-kor átmeneti idejétől (Kr. e. 6. század közepe) a La Tene-kor (Kr. e. 4-2. század) végéig terjed időszakából való, továbbá a 6. századi avar/germán, a 13-15. századi jász19 és a 16-17. századi iflák20 régészeti leletek között is előfordulnak kauricsigák.

Vissza az elejére

KAURICSIGA

(1. ábra Egy kauricsiga külső anatómiája: légzőcső: csővé formálódott bőrlebeny, amelyen a csiga beszívja a friss vizet, köpeny: a csigaház anyagát kiválasztó, ill. azt részben fedő húsos burkolat, bibircsek: a köpeny húsos kinövései, proboscis: húsos cső a csiga fejvégén, amely táplálkozáskor a reszelőnyelvet vezeti az aljzat felett, reszelőnyelv/ radula: fogazott szaruszalag, amellyel a csiga a táplálékát ,,lereszeli''.)

Nyilvánvalóvá vált, hogy szükség lesz maguknak a csigáknak a begyűjtésére is, hogy szakértővel meghatároztathassam őket. Ezt a munkát Radócz Gyula geológus, csigaszakértő végezte el, s a régész kollégáim segítőkész támogatásával elért példányok alapján kiderült, hogy az eddig tanulmányozott leletekben öt faj fordul elő (2. ábra 1-5):

1. gyűrűskauri/Ringed (h:0.8-1.7-2.5-4.0 cm) 2. pénzkauri/Money (h:0.9-1.7-2.8-4.4 cm) 3. piszkoskauri/Dirty (h:1.2-2.2-3.0-4.0 cm) 4. párduckauri/Panther (h:3.7-6.0-8.2-11.8 cm) és a 5. tigriskauri/Tiger (4.5-7.0-10.8-15.2 cm).

Közülük a gyűrűs- és a pénzkauri a Vörös-tengertől, a tigriskauri pedig az Arab-félsziget délkeleti és keleti partjától az Indo-Pacifikus-óceánban a Hawaii-szigetekig, a párduckauri kizárólag a Vörös-tengerben, a piszkoskauri csak a Földközi-tengerben él.

Miután a leletlisták alapján egyértelművé vált, hogy a különféleképpen átlyukasztott csigaleletek döntő többsége nők és gyermekek (valószínűleg kisleányok) temetkezésében látott napvilágot, át kellett tekintenem használatuk, viseletük lehetséges okát, pontosabban annak eddigi magyarázatkísérleteit.

A számomra meglepően gazdag, s itt természetesen idézhetetlen művelődéstörténeti-néprajzi szakirodalomban való tallózás alapján meggyőződhettem arról, hogy időben és térben eltérő módon legalább háromféle magyarázat lehetséges: 1/ eszköz, szerszám, 2/ dísz, ékszer vagy jelentéshordozóként: amulett, talizmán, 3/ pénz minőségben kerülhetett kauricsiga a sírba.

E lehetőségek közül a Kárpát-medencét illetően az első azonnal, a harmadik pedig kisebb fáradsággal nyert eredmény szerint kiesett.

Mindössze a pénz szerep érdemel annyi utalást, hogy ilyen módon kizárólag pénz- vagy gyűrűskaurit csupán a Távol-Kelettől Indiáig, valamint Afrika középső sávjában használtak.

A kauricsigapénz elterjedési térképe.

Kínában már a Kr. e. 2. évezredben, s sok helyütt egészen a 20. századig.

A dísz, ékszer szerep említésével csak azokban - a főleg régészeti leletközlő - munkákban elégedtek meg, amelyek szerzői további értelmezést nem végeztek, mert amennyiben erre is kitértek, akkor csaknem teljes egyöntetűséggel az amulett, talizmán viseleti ok mellett foglaltak állást.

Valószínű, hogy a kauricsigákat nem csupán szép és ritka gyöngyként viselték, aminek nem mondana ellent, hogy zömében nők és kisleányok birtokában kerültek a sírba. Manapság azonban csaknem eldönthetetlen, hogy a különböző korszakokban milyen meggondolásból kedvelték őket, mindenesetre aligha azonos okból.

A szkíta és a kelta korban talán csaknem kizárólag a kicsi gyűrűskaurit kedvelték, és teljes púpjuknak dörzskővel vagy reszelővel való eltávolítása következtében a felfüggesztéshez szükségtelenül nagy lyukkal ellátott példányaikat talán a két keskeny végükön felvarrva, a fogazott oldallal kifelé viselték, vagy esetleg szalagra fűzve nyakláncként hordták.

A szarmaták három fajú csigát használtak: az övről lecsüngő szalagra vagy karperecükre akasztva a nagyméretű párduc-, ritkábban tigriskaurit, továbbá gyöngysorba függesztve kevesebb gyűrűs- és pénzkaurit. A nagyokat néha lapos, egyébként mindet leginkább háromszegletű reszelővel munkálták meg a fejvégükön úgy, hogy a reszelés árkának alján kerek lyuk keletkezett. Ugyanilyen megmunkálással készítették a gyöngysorba tagolt - ritkábban varkocskarikára, nyakperecre függesztett - magyar és jász kauricsiga- függőket leginkább pénzkauriból, bár néhány gyűrűskauri is még előfordul ugyanúgy, mint az iflákoknál, ahol felvarrt csigákat in situ figyeltek meg. Piszkoskauri eddig mindössze két példányban ismeretes, egy-egy szkíta kori sírból, ill. feltehetően római kori szórványleletből.



KOKNRÉT MEGKÖZELÍTÉS

Miközben az alábbiakban gondolatról gondolatra lépő elemzést adok, hangsúlyozni szeretném, hogy a kauricsigák valóban hosszabb szünet után a honfoglaló magyarokkal jelentek meg újra a Kárpát-medencében, ezért Gedai István azon mondataira nem reflektálok, amelyekben ő is ezt állítja. Ezt leszámítva azonban mindenben eltér a véleményünk.

,,Az előzőek ismeretében tanulmányozva a X. századi magyar sírleleteket, foglalkozunk e sírokban előforduló kauri kagylókkal (Cypraea moneta). Számunkra itt és most érdektelen a teljes leletanyag katalógusszerű ismertetése, maga a jelenség a fontos, hogy a kauri kagylók a X. századi magyar sírokban nem tekinthetők ritkának.''

A homályos fogalmazás azt a tényt tükrözi, hogy Gedai István nem tekintette át a 10. századi magyar régészeti leleteket. Hiába idézte a leletkataszter címét, még az abban foglaltak ismerete sem lett volna elegendő a kérdés tanulmányozásához, hiszen e katalógus adatgyűjtésének 1959. december 31-i lezárását követően a leletanyag megnövekedett.

Pedig nem lett volna érdektelen számára a régészeti hagyaték tanulmányozása, mert maga is felismerhette volna belőle azt a tényt, amelyre Szőke Béla már rámutatott: a kauricsigák a nők - és értelemszerűen a leánygyermekek - temetkezésének mellékletei. Ebből viszont az következik, hogy a kauricsigák nem viselkednek pénzként (,,értékmérőként'') a 10. századi sírokban, mert azokban ugyanis a díszként viselt idegen kibocsátású forgalmi pénzek elsősorban az elsődleges pénzszerzési lehetőségekhez jutó férfiak mellékletei voltak.

,,Ismételten utalnunk kell viszont arra, hogy erre a tárgycsoportra (kauri kagylók) is vonatkozik az a megállapítás, hogy nem ismerjük a X. századot megelőző sírok leletanyagát, vagyis nem tudjuk a szokás, illetve használat kezdetét a magyaroknál...''

Való igaz, hogy a jelenlegit megelőző levediai-etelközi őshazában nem ismeretes kauricsigát tartalmazó 9. századi magyar sír, de előfordult a keleten maradt magyarok temetőjében, valamint az övékéhez hasonló leletanyagú volgai-bolgár, ill. a szaltovo-majaki kultúrához tartozó temetőkben. Ez azt jelenti, hogy az ősmagyarok akár több szomszédjuktól is eltanulhatták a kauricsiga amulettek viseletének szokását.


PÉNZ VAGY ÉKSZER?

Összegyűjtöttem viszont azokat a temetkezéseket, amelyekben a kauricsiga magyar vagy meghatározatlan érmével együtt látott napvilágot, világosan jelezve, hogy mi volt akkortájt pénz és mi nem!

Úgy látszik, Gedai Istvánnak nem volt tudomása a 13-15. századi jász és a 16-17. századi iflák temetők kauricsigáiról sem, beleértve azokat a sírokat is, amelyekben a csigaházak korabeli érmével együtt voltak a feltárt csontvázak mellékletei.

,,A kauri kagylók legközelebbi előfordulása a Kárpát-medencéhez a Vörös-tenger, így a magyarok valószínűleg a keleti kereskedelem útján juthattak hozzá, azon az úton, amelyen a X. századi dirhemekhez is.''

A pénzkaurik gyűjtésének vagy fő, vagy a meglévő források alapján ilyennek tűnő területe az Indiai-félsziget déli csúcsától nyugatra húzódó Maldiv-szigetcsoport volt, ahonnét hajón India nyugati partja mellett, vagy az Arab-tengeren át, egyenesen az Arab-félsziget irányában szállíthatták nyugatra a csigarakományt.

A szárazföldi tranzitkereskedelemre több útvonal is elképzelhető. A gyűrűskaurit - legalábbis az újkorban - főként a közvetlenül Afrika keleti partja mellett, Zanzibártól délre fekvő Mafia-szigetekről, valamint a Fülöp-szigetekről szerezték be.

,,A kauri kagyló ősidőktől fogva az egyik legelterjedtebb »primitív pénz« volt. Dél-Ázsiától Afrikáig, a Kr. e. évszázadoktól szinte napjainkig is bizonyítottan pénzként használták. Kínában később bronzból is utánozták, és feltételezhetőnek vélték, hogy e bronzutánzatok átmenetet képeznek a fémpénzveréshez.''

a homályos megfogalmazású harmadik mondat a tárgyalt témával sem kapcsolatos.

bizonyos vélemények szerint a Kr. e. 3. vagy 2. évezredben már értékmérőként forogtak Kínában a kauricsigák, és hivatalosan csupán Csin Si Huang-ti császár (Kr. e. 246-210) rendelete tiltotta be a használatukat. A tiltás ideiglenesnek bizonyult, mert Wang Mang (Kr. u. 9-24) régens és a fiatal császár gyámja 2. pénzreformja folyamán rövid időre ismét forgalomba kerültek, de a 14-beli harmadik reformot követően már csak a birodalom peremterületeire szorultak vissza, pl. 13. századi használatukat a délnyugat-kínai Jünan tartományban még Marco Polo (1254-1323) is feljegyezte.

A közepükön négyszegletes, ritkábban kerek lyukkal ellátott, öntött bronz kerek pénzek, amelyek tehát ugyanúgy felfűzhetők voltak, mint a kauricsigák, a Kr. e. 8. századtól ismeretesek, és egészen a Kr. u. 20. század elejéig maradtak használatban.

Forrásaink nem teszik lehetővé annak állítását, hogy a kauri kagyló a X. századi magyarságnál pénzként szerepelt, csupán azt hogy:

A kauri kagyló, amely népnél előfordult, ott szinte minden esetben pénzként szerepelt, azaz a kauri kagyló az egyik legelterjedtebb »primitív pénz« volt.''

A mondat elfogadható második felének semmi köze az elsőhöz, amely tévedés. Délkelet-Ázsia, valamint Afrika középső sávja lakóinak körét leszámítva (vö. 3. ábra) a kauricsigák nem szerepeltek pénzként, hanem amulettként a paleolitikumtól a közel-keleti, mezopotámiai, egyiptomi, görög-római, népvándorlás- és középkori kultúrákon át szinte napjainkig.

,,A X. századi magyar sírok gyakori melléklete, amely kor közvetlenül megelőzi a pénzverést,''

Ez az állítás igaz, de csak Gedai István feltevésrendszerében van értelme, a valóságban nincs: hiszen a kauricsiga nem volt pénzhelyettesítő tárgy!

,,Beszerzésük nem lehetett túl könnyű, mivel legközelebbi előfordulásuk igen messze volt.''

Ez sem valós érv a kauricsigák pénz szerepe mellett; a távolsági kereskedelem csupán felértékelte az általa szállított árucikkeket. Mivel azonban az áruszállításnak ez a módja évezredeken át jól működött, a ,,túl könnyű'' kitételnek nincsen értelme.

Az említett jelenségek egybeesése a vázoltak alapján azonban annak a feltételezésnek adhat realitást, hogy a magyarok a X. században (vagy korábban is) ismerhették a kauri kagylók értékmérő szerepét, függetlenül attól, hogy annak használták-e vagy sem.''

A valójában csupán kidolgozatlan ötletek sorozata elégtelen annak feltételezéséhez, hogy a magyarok bármikor, beleértve a 10. századot is, a kauricsigák értékmérő szerepét ismerték volna meg.

Amennyire közvetett és közvetlen úton megállapítható, e csigákat azért viselték, mert hittek amulettjellegű hatékonyságukban.

Vissza az elejére

ÖSSZEFOGLALÁS

Összegzésképpen megállapítható, hogy mind a honfoglaló magyarok, mind a Kárpát-medence őket megelőzően vagy utánuk betelepült népei a szűkebb és tágabb környezetükkel együtt, csak amulettként és nem pénzként használták kauricsigáikat, ezért azok nem-európai fizetőeszköz szerepéről nem is lehetett tudomásuk.

Bizonyos, hogyha Gedai István csak egy kicsit is munkálkodott volna sebtében közreadott ötletén, maga is erre az eredményre jutott volna.

Magam azonban hálával tartozom neki azért, hogy felvetése nyomán, a korábban már általam is vizsgálatra érdemesített kérdés tanulmányozására sort kerítettem. Jelen szöveg a közeljövőben befejezésre kerülő munkámnak csupán célirányosan szerkesztett részlete, amely a téma régészeti-művelődéstörténeti gazdagságát még felvillantani sem volt képes.

Vissza a Kauri PG Kft. honlapjára